Az a Tamás, akiről itt olvastunk, Jézus Krisztus tizenkét tanítványa közül volt az egyik. Szokás őt hitetlen Tamásnak is nevezni és elítélni, éppen a most hallottak miatt. Csakhogy ne feledjük el, hogy ő volt az, aki elsőként kimondta teljes meggyőződéssel ezt a nagy horderejű hitvallást: "Én Uram, és én Istenem!" Vagyis, hogy Jézusban maga a mindenható Isten van itt közöttünk. És tudjuk róla a hagyomány szerint, hogy később Indiában hirdette az evangéliumot és vértanúhalált halt Jézusért. Mit tanít nekünk ezen a szép ünnepi istentiszteleten ennek a tanítványnak a története? Azt, amit az imént így énekeltünk: Amint vagyok, - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át. Vagyis hogy Jézus Krisztus irántunk való mentő szeretete előtt nincsen elháríthatatlan akadály. Mi meg tudjuk nehezíteni az Ő munkáját, esetleg tudjuk azt késleltetni is, ellenállhatunk neki, közömbösek maradhatunk, de Ő ettől teljesen függetlenül, végtelen türelemmel, érthetetlen szeretettel és minden akadályon diadalmaskodó isteni teljhatalmával megmenti azokat, akiket akar. Kimenekít a pokolból, a hitetlenségből, a lelki magányból. Mi mutatja ezt ebben a történetben? Egy kicsit közelebbről ismerkedjünk meg Tamással. Sok mindent tudott Jézusról, de itt derül ki, hogy mégsem ismerte Őt igazán. Évekig hallgatta Pasarét, 2008. április20. Cseri Kálmán tanítását, de nem vette komolyan. Nem is emlékszik rá, hogy Jézus többször megmondta, hogy fel fog támadni. Ott élt Jézus közelében, de nem volt vele igazi személyes kapcsolata. Ezen a húsvét utáni találkozáson hullik le a hályog a szeméről. Szinte a homlokára csap, ó én ostoba! Ez az, amit eddig nem vettem komolyan. Ez az, amit nem hittem. Mi-mindent elkerülhettem volna, ha hiszem, amit Ő mond. De itt már teljes bizonyosság lesz a szívében, hogy Jézus az, akinek mondta magát, és elhangzik a hitvallás: "Én Uram, és én Istenem!"