I 2015.3.10.
Ma a virágvasárnapi történetnek nem egyetlen részletét szeretném elemezni, hanem tekintsük
át röviden az egész szenvedéstörténetet, beleértve a virágvasárnapi eseményeket is, és
vegyünk észre egy óriási különbséget Jézus és az Ő ellenségei között. Mi jellemezte ezeknek
a sorsdöntő eseményeknek során a mi Megváltónkat és az Ő ellenségeit? Roppant jellemző
ez, és nagy kérdés, hogy melyikhez állunk mi közelebb.
Jézus ellenségei ekkor már teljesen beszűkült tudattal csak arra összpontosítottak, hogy Jézust
el kell tenni láb alól. Egyetlen cél vezette őket, bármiről volt szó, mindig ez jutott eszükbe:
Jézust meg kell ölni. Mégpedig lehetőleg a nagy pászkaünnep előtt. Mivel azonban tudták,
hogy népszerű, ezt titokban, csendben (Károli olyan szép fordítja azt a nehéz görög szót:
zenebona nélkül) akarták végrehajtani.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!