Szabó Ferenc, Triptichon című versében írja; "Embernek lenni csakis úgy lehet, ha nem csupán az életet, de vállaljuk a véget is vele: ! Mire való az életünk, ha nem adjuk oda? "Valóban, az ember életének; csak akkor van értelme, ha az nem céltalan, és ezért a célért teljesen Oda tudja adni az életét. De, hogy oda tudjam adni az életemet az előttem levő, célnak az erős hitet kíván. Mi, akik itt vagyunk a templomban mindnyájan Krisztusban hivő, Krisztust követő emberek vagyunk. Az Ő élete és a benne való hitünk egy olyan biztos korlátot ad, amely segít abban, hogy le ne térjünk az, üdvösség útjáról, a célhoz vezető útról. De vajon valóban ilyen korlát-e a mi hitünk, mely nem enged letérni az útról, amely Istenhez vezet? Valóban olyan erős-e, valóban olyan mély-e? Nem, azt hiszem nem, hiszen akkor nem vennénk olyan sokszor semmibe Krisztus és az Egyház tanítását, hanem teljesen alávetnénk magunkat a biztosan hitt Isten akaratának. Sokszor gyengék vagyunk! Így sokkal inkább hasonlít a hitünk annak a bibliai embernek a hitéhez, aki így kiáltott fel Jézus előtt; "Hiszek! Uram, segíts hitetlenségemen'!