K. T.! A néma lélektől megszállt gyermekhez éppen a Tábor hegyéről érkezik Jézus. Nem engedett sátrat verni a színeváltozás hegyén, mert az istenközelség első hegycsúcsától még hosszú az út a Golgota ormáig. Az emberfiának még emberek kezébe kell adatnia, hogy aztán a másik hegyen már mindegyikünk szenvedésével sorsközösséget vállaljon, s minden tanítványt fölemeljen az Atya közelségébe. S ahogyan lejön a hegyről, odalenn nagytömegre lesz figyelmes. Tolongó népsokaságra, melyben az istenközelségből leszálló tanítvány egykönnyen elveszhetne. Tülekedő csődületre, amelyben az ember igen könnyen megfeledkezik Istenről. Sőt hallatszik a szóváltás lármája is, ”hogy írástudók vitatkoznak” a tanítványokkal. A törvénytudók talán már régóta kereshették ezt az alkalmat, mikor végre a legkisebb ellenállás irányában dolgozhatnak: most végre meg lehet szorongatni a gyönge halászokat, hisz nincs itt a Mester. Sőt ”nincs itt az ingerlékeny Jakab sem, és Péter sem, akiről sohasem tudhatni, mikor ránt kardot, vagy mikor kezd hadonászni evezőjével”.