I 2015.2.25.
KKT! Ahogy az ember halad e1őre az élete során, egyre inkább rádöbben, hogy az élet egészen
másképpen működik, hogy a szomorúság és az öröm egészen máshonnan forrásodik, mint ahogyan és
ahonnan a világ e1ső látásra mutatja.
Jól tudom, ( a saját életembő1, ) hogy Jézus ma egy nem kívánatos magatartásra akar fölkérni
bennünket. Az önmegtagadás nem egy olyan életforma, amit idővel megkedvelhet az ember, ha elég
kitartóan, próbálja rászoktatni magát. Valljuk meg, nem érzünk , megfelelő okot arra, hogy
önszántunkból háttérbe vonuljunk. - Az üzleti élet ma már majdnem mindenkit, kényszerített annak
negtanu1ására, hogy befektetés és kockáztatás nélkül nem lehet anyagi haszonra szert tenni. Ma
mindenki teljes erőbedobással keresi a legjobb módját annak, hogy növelje, vagy legalább biztosítsa
most lmeg1évő egzisztenciáját. - Elég egyértelműnek tűnik számomra, hogy ha valaki gazdagodni akar
szeretetben, egyszerűbben fogalmazva: azt szeretné, hogy jobban szeressék őt, akkor ennek érdekében
szeretetet kell befektetnie. A másikat kell segítenie, a másikat kell ki bontakoztatnia, még akkor is, ha ez
a mi népszerűtlenségünket idézi elő. Ez a magatartásforma az, amiről Jézus beszél: az önmegtagadás.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!