I 2014.10.31.
Gyermekkorunktól kezdve emberi szóhoz szokott fülünk, s hány ezer szót hallottunk
összesen, főként az idegen nyelvek szavaival együtt, ki tudná megmondani? – Azt is tudjuk,
hogy ezek a szavak nem azonos értékűek! Sok-sok szó van, ami nélkül nagyon is könnyen
meglettünk volna és sok beszéd is, amelyet ha nem hallunk meg, semmit sem veszítettünk
volna. – Más szavak viszont nagyon is nagy hasznunkra voltak és vannak, előre viszik
életünket, mint édesanyánk intő szava vagy az apák keményebb figyelmeztetése. – Tehát úgy
vagyunk a szavakkal is, mint a pénzzel: hányféle értékű pénz van, kezdve a kis forinttól az
aranyrúdig. Így a szavaknak is megvan az értékrendje. A legértékesebb szavak, amelyeket
hallunk, az Isten szava, igéje. Ezt a Szentírásban olvashatjuk. Ez az emberi szavak aranyrúdja.
Forrásnak, vetőmagnak, kardnak tarthatjuk Isten igéjét.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!