I 2014.11.25.
KKT! Egy héttel a szent nagyböjt előtt Jézus azokról a kritériumokról beszél, amelyek
lapján az ember eljuthat a húsvét titkához, illetve azok megléte vagy elmulasztása alapján
eldöntheti, hogy az üdvösségre, vagy a kárhozatra juttatja az életét.
Talán olyan világos ez a beszéd, hogy nem is igényel magyarázatot. Éhezőkről,
szomjazókról, ruhátlanokról, hajléktalan jövevényekről, betegekről és foglyokról van szó. S ki
ne tudná közülünk, hogy mi kell egy éhezőnek, szomjazónak, ruhátlannak, hajléktalannak,
betegeknek vagy fogságban levőknek? – Amikor azonban Jézus tanít, akkor nagyon is jól
tudja, hogy az embernek először az Istennel kell a kapcsolatát rendezni, mert ha valaki jó
kapcsolatban van az Istennel, akkor előbb utóbb jó kapcsolatban lesz azokkal az emberekkel
is, akik tartósan, vagy csak alkalmilag kapcsolatba kerülnek vele. Ma tehát azt kell
megkeresnünk ebben a tanításban, hogy vajon Jézus mire gondol az ember - Istenkapcsolaton
belül, amikor a szükséget szenvedőket felsorolja.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!