I 2014.11.25.
KKT! Amikor ezt az evangéliumi szakaszt olvassa újra az ember, megannyiszor felébred benne a
felelősségérzet. Egy kicsit olyasféle érzésem támadt az ítéletről hallván Jézus szavait, mint amikor
kisiskolás koromban, az iskolapadban ültünk a többi gyerekkel; és a tanító néni várat1anul bejelentette,
hogy, most pedig ellenőrizni fogjuk, hogy kik készítették el, és kik nem a házi feladatot. Többen is
lejjebb csúsztunk a padban, azt remélvén, hogy megúszhatjuk a dolgot. Mentségünk nem volt, hiszen
volt időnk a feladatok elvégzésére, azok nem is haladták meg a képességeinket, hiszen jól tudta a tanító,
hogy milyen szintű feladatok elvégzésére voltunk képesek. Bizony fájó dolog volt amikor trehányságunk
fényre derült, s büntetésben részesültünk, míg a többiek jutalomban.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!