I 2014.11.25.
Emlékeztek rá, hogy az Üdvözítő mi szerint választja ketté majd az emberiséget az utolsó
ítélet napján? Hogyan is szólnak ítélő szavai? „Jöjjetek Atyámnak áldottai – szól a jobb kéz
felől állókhoz – és bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert éheztem és
ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen és
felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek.” A másik
oldalon állókat pedig azzal vádolja a Bíró, hogy nem adtak Neki enni, inni, ruhát, szállást,
betegségben nem látogatták meg, s amikor ezek csodálkoznak, akkor felvilágosítja őket, hogy
amit egynek a legkisebbek közül nem tettek, azt vele nem tették, illetve, hogy Ővele tették
ezt, akik mindez megtették.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!