I 2014.11.25.
1.) Kemény szavakat hallottunk az imént János apostoltól. Nem kevesebbet állított, mint azt,
hogy „aki nem szereti testvérét, az a halálban marad”. Felszólított bennünket, hogy
„szeressük egymást, nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt, és megölte testvérét.” Aztán
még azt is kimondja: „Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos.” – Összerezzenünk ezekre a
szavakra, hiszen nincs bennük semmi kímélet, semmi kedvesség, semmi kertelés, csak a nyers
igazság. Keménynek tűnnek ezek a szavak, főként János apostol szájából, aki a szeretett
tanítvány volt, és mint ilyen, a leggyengédebb, a legmelegebb szívű, aki az utolsó vacsorán is
az Úr keblére hajtotta fejét., sSzeretetének külső jelét sem szégyellte, nem rejtette el, bátran
hanem kimutatta. ŐtTőle halljuk ezeket a kemény szavakat, aki a hagyomány szerint közel
százéves korában már csak azt kérte tanítványaitól: „Fiacskáim, szeressétek egymást!”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!