I 2014.11.25.
Már a tízparancsról is készítettek filmeket. A nézők nem tudnak betelni a szebbnél szebb
felvételekkel és valósággal tapsolnak, amikor egy-egy kép eléjük vetítődik a Bibliából. Az
egyiptomi piramisokat látták és örvendeztek. Majd Mózest, a fáraó lányának pártfogásában
és örvendeztek. Majd ugyanőt a kőtáblával és tapsoltak. S képeket láttak az egyes
parancsokról és örvendeztek. Ám amikor a hatodik parancsra került sor, mindenki némán
ült és szinte meghúzódott a helyén . A közönség úgy látszik találva érezte magát. Meg
aztán úgy tett, mintha nem is nagyon örülnének ennek a parancsnak. Pedig ezt sem lehet
letörölni a kőtábláról és Isten megismétli a mai ember számára is ezt a parancsot is: Ne
paráználkodj!
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!