I 2014.11.6.
Talán semmikor sem érezzük úgy az idő múlását, mint az év fordulóján: szilveszter és
újév napján. - Nem veszélytelen dolog és nem is véletlen, hogy az első hónapot januárnak
hívják. Az ókori rómaiak nevezték így el, mégpedig Janus istenükről, akinek szobrán az volt
az érdekes, hogy két arca volt: előre is és hátra is tudott így nézni és egyik arca világos volt,
másik pedig sötét.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!