I 2014.11.6.
Egy gyermek születését várták Párizsban 1810. aug. 13-án. A fél világ tekintete leste ezt
az eseményt. Magas rangú fejedelmek, hercegek, generálisok siettek a Versailles, a francia királyi
palota felé. A különben kényelmes úri asszonyok kimozdultak otthonaikból, s még csak ők siettek
igazán! Az újságírók számára is ez volt a legnagyobb szenzáció: Fiú lesz vagy lány? Külön
terembe gyűjtötték az ajándékokat. A szoba közepére tették a legértékesebbet: egy arany bölcsőt,
Párizs városának ajándékát. Kétféle babakelengyét készítettek el: kék színűt arra az esetre, ha fiú
lesz, a kislányt pedig rózsaszínűvel várták. Pedig ti is tudjátok, hogy nem az Isten Fia született
meg ott. Nem! Az égi király kis szolgájának, Napóleon császárnak született gyermeke. Azelőtt
két évtizeddel alig ismerte valaki a jövendőbeli császárt, s bár néhány évtizeden át ő volt a fél
világ ura, egyszer csak - úgy ahogy jött - letűnt a csillaga, s lett a világ egyik legelhagyatottabb
embere. Száműzetésben halt meg.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!