I 2014.11.3.
Az első dolog ami nekem az anyaságról eszembe jut, az az alázatosság. Ez
az alázat tulajdonképpen nem más, mint az igazság győzelme bennünk. Mert
amikor rádöbbenek, és elfogadom, hogy az élet nagy törvényei és igazságai nem
tőlem, embertől származnak, hanem örök Isteni rendelés hozta őket létre, akkor
vagyok igazán alázatos. Fogalmazhatnám ezt úgy is, hogy fölismerem az Isten
keze munkáját az életemben, s az ellen nem tiltakozok, hanem elfogadom.
Felnézek Istenre, és felnézek minden egyes emberre, mert mind az ő képének
mása, még ha jelentős torzulásokat szenvedett, akkor is ennek a képnek a mása.
És az én alázatom az, hogy ennek a másik személynek alá-helyezem saját
életem, tehát nem azt várom, hogy az én boldogságomat szolgálja minden és
mindenki, hanem én szolgálom mások boldogulását.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!