Egy kutató egykor Jeruzsálemben járva emlékművek romjai között lépdelt. Tűnődve kutatta a múltat, vajon mit takarnak e romok. Egyszer csak egy arab asszonynak vezetett arra az útja. Utána szaladt kis fiacskája. Amint az emlékműhöz értek, az asszony lehajolt, kis követ vett fel, és épp arrafelé dobta. De ím, már a fiú is lehajolott, és ugyanazt tette, amit az anyja: ő is odavetett egy kis követ a romok irányába. – „Mit tesztek? – kérdezte a kutató. – Miért dobáltok?” – „Mert egy rossz fiúnak a sírja van itt, aki egykor atyja ellen lázadt” – mondták. „Ugyan! Vajon ki volt az a rossz fiú, és ki az apja?” – „Az apa Dávid király volt, a fiú pedig Absalom” – hangzott a válasz. – Mert amikor Absalom fellázította barátait és cinkostársait Dávid király ellen, majd pedig elesett a harcban, akkor Dávid emlékművet állíttatott neki, és oda temette el a romok alá. A nép azonban nem tud megbarátkozni a rossz fiú emlékével, ezért valahányszor arra járnak az emberek, borzadva követ löknek a sírjára, közben pedig azt mormolják: „Átkozott légy, Absalom, és átkozottak legyenek gyermekeid, valamennyien, akik apjuk ellen támadnak!”