I 2015.5.13.
A naimi ifjú történetében a feltámadás előszele érinti meg az olvasót. De messze nem
csak a fiatalemberről szól ez a történet. Nem csak ő kapja vissza az életét. Édesanyja is. Fia
halálával ugyanis elveszítette egyetlen támaszát, védelmezőjét. Mindenkinek kiszolgáltatott,
könyöradományon tengődő emberré lett. Nem csak a halott fiú, hanem az élő anya is
megtapasztalja, hogy Isten meglátogatta az ő népét. Melyek ennek a látogatásnak a lépései?
Jézus először megállítja a menetet. Életünk menetét is. Törvényeivel: Az Úr napját
szenteld meg! Embereket, eseményeket, néha tragédiákat felhasználva. Állja meg! Ne fuss
el a halál elől. Az élet tragédiái elől. Ne fesd át azokat. Hajlamosak vagyunk a nekünk nem
tetsző, kellemetlen dogokat átfesteni. Egész iparágak jöttek létre a halottak kifestésére, hogy
ne kelljen találkozni, még arra a rövid szertartásnyi időre sem az elmúló élet
valóságával. Elmegyünk mellette, és úgy élünk, mintha nem lenne halál.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!