I 2015.5.13.
Eddig pozitív húsvét utáni találkozásokról beszéltünk. Mindegyik kétségekkel indult, de
hittel és a találkozás örömével ért véget. Péter halfogás utáni találkozása a feltámadottal a
megerősített szeretet és küldetés útját is megmutatta. Most egy héttel húsvét után Tamás
apostol hitének útját figyelhetjük meg.
Milyen ember Tamás apostol? Realista. Nem sző álmokat a Jézussal való közös
uralkodásról, mint Zebedeus fiai. Lázárhoz menet mondja: Menjünk mi is, hogy meghaljunk
ővele! Tudja, mi lesz Jézus útjának vége. Ugyanakkor bátor is. Nem fél menni Jézussal,
pedig tudja, hogy baj lehet: most akartak a zsidók megkövezni, és mégis oda mégy?
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!