I 2015.5.12.
Jézushoz hoznak egy súlyosan beteg embert. Egyértelmű a cél: szeretnék, ha
meggyógyítaná. Jézus nem kérdez semmit. A béna meg sem szólal. De tetten érhető, fogható
a beteg és kísérőinek hite. Jézus nem is marad tétlen. Ám meghökkentő dolgot cselekszik.
Nem foglalkozik a testtel. Ő messzebbre lát, mint az érkezők. Ő látja a testi bénaságnál
súlyosabb betegséget is. Amikor az Isten és ember viszonya alapjaiban gyengül meg, akkor
ott kell kezdeni a gyógyulást és a gyógyítást, hogy Isten legyen életem Ura. A bűn uralmával
szemben Isten Uralma áll. Csak ő tudja gyógyítani. Ő az, aki parancsol a szélnek és az
engedelmeskedik neki. Az értelem nélküli természet felismeri alkotóját. Jézus azért kezdi a
lélek gyógyításával munkáját, hogy értelmes hallgatói felismerjék benne a Messiást.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!