I 2015.4.28.
Az Úr Jézusnak ebben a példabeszédében a talentumokról hallottunk. A jó Isten, a mi
Mennyei Atyánk a fő talentumosztogató, úgy, ahogy azt imádkozni szoktuk: Minden jó
adomány onnan felülről, a világosság Atyjától származik. Mennyi-mennyi jóval és értékes
tulajdonsággal, s egyéb javakkal halmoz el bennünket Ő, ami Istenünk!
1. Mégis mit gondolsz, a sok kincs közül, amit egy ember bír, melyik a
legértékesebb?
Figyeld csak meg, hogy a világon minden élőlény mi után sóvárog leginkább? Jól tudod: az
élet után. Az a kicsinyke fűszál a nyári hőségben hogy küzd a létéért. Elaléltan, sárguló-félen
is széttárja kicsiny hajszálgyökereit, amennyire csak teheti. Magába szívja a legkisebb
harmatot is. Hajladozva tér ki a lengő szél elől, egyszóval egyet félt, egyet ment, egyet
sóvárog: az életét. S vajon az állatvilág nem ezt teszi? A legkisebb bogár is fut és menekül a
halál elől, illetve küzd az életért. Milyen harcot vív például a kicsinyke pók az életért! Szövi a
hálót, lesi ellenfelét órákon át, mert sokkalta jobban szereti az életet, mint a pusztulást.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!