1. Pünkösd ünnepére halt meg a mi testvérünk. Pedig pünkösd az élet ünnepe, mégis nektek a halállal kell szembenéznetek. Pünköskor az életnek örvendünk, annak az életnek, amelyet olyan bőkezűen, festői színekkel díszít a mi Istenünk. Ti pedig az elmúlás jelével, a koporsóval találkoztok most. Pünkösdkor füvet szórunk templomaink kövére, és zöld ágakkal díszítjük, mert ezzel akarjuk érzékeltetni, hogy a Szentlélek hogyan újít meg bennünket, és hogyan működik lelkükben. Mert amilyen gazdagon árad az élet a természetben ilyenkor, a Lélek is éppen így munkálkodik lelkünkben: alakít, formál minket. Tisztítja és ékesíti lelkünket. Ti viszont az elhunytra néztek, akinek arcát elhagyta az élet lehellete. Sápadttá vált, izmai elernyedtek és nincs benne semmi erő. Akit elhagyott az emberi lélek, s csak holt teteme maradt itt vissza. Ezért vagytok szomorúak.