A mi Anna testvérünk nem spórolt az életével, hanem odaadta nektek. Erről szól Bódás János verse: Füst és fény címmel: De szánandók szegények, kik óvatosan élnek, S mint a füstölgő tűzhely, spórolnak a szívükkel. Minden nyílás bezárva, füstölnek, mint a gaz. Ellengő életük, mely alig-alig moccan Kitart, keserves hosszan, s keserű és fanyar, orrot, szemet csavar. Úgy szép a tűz, ha lángol, s nem óvatoskodik, De leég porig! Léte nem senyvedés. Füstje, korma kevés, vívja a végtelent. Pusztítva teremt, s tékozlón osztja szét a fényt, a fényt, a fényt! Lobogó bátor élet. Ez a szép és ez az igaz. Ne füstölögjek én sem, mint nyirkos rőzse, gaz. Milyen is volt Anna testvérünk élete? Egyszer borongós, máskor örvendező, derűs lett az arca, mert az élete is ilyen volt: a derűs, kiegyensúlyozott, boldog napokat az öregséggel járó gyengeségek váltották fel. Volt örvendező asszony is. Fiatalságában kedves, szép gyermekei születtek: Jolán, József, Miklós, László, Mihály és Anna. Ennyi gyermek mellett talpon kellett lenni. Ennyi gyermek neveléséhez nagy lelki erőre, pontosságra, munkaszeretetre, áldozatkészségre volt szükség. Sőt, nagy bátorságra, de mindenekelőtt a gondviselésbe vetett bizalomra.