I 2015.4.28.
Még 1889-ben született György testvérünk. Az első világháború kitörésekor már 25 éves volt.
Nem is kerülhette el a sorsát: mindkét világháborúban részt vett. Mint ennek a falunak
munkás embere, tapasztalta a szegénységet és az emberi élet igazságtalanságait, és küzdött a
jobb emberi életért.
Az már más kérdés, hogy napjainkra sem oldódtak meg a szegénység okozta problémák.
Megdöbbentő, hogy a világon több az éhező, mint bármikor. Naponta 40 ezer gyermek hal
éhen. Húsz falura való. Óránként pedig 5600 ember éhhalálát számítják ki a statisztikusok. De
nem azért, mintha a Mennyei Atya rosszul tervezte volna a világot! Hiszen a Föld ma is el
tudná tartani gyermekeit, ha szétosztanák a kincseit. De olyan összegeket költenek
fegyverekre, hogy az ilyen kiadásoknak már a harmadrésze is elég lenne az éhség világméretű
leküzdéséhez. Erről azonban egyelőre szó sincs: hiszen újabbnál újabb fegyverkezések,
háborúk vannak.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!