I 2015.4.28.
Sok-sok betegség, szenvedés után a mi N testvérünk is elment, de hazatalált, hogy itt
nyugodjék hazai földben. Várta őt már régóta férje ebben a sírban, akitől olyan nehéz volt
megválnia. Kérte, hogy most is ide hozzák a messziből, hogy együtt lehessenek, és testük
együtt pihenjen, és Isten irgalmából lelkük is találkozzék.
1. Két nyolcas jelöli életének idejét.
A 8-as szám a számmisztika és a zsidó hagyomány szerint is tökéletes szám, mert van benne
valami végtelenségre utaló, amennyiben megszakítás nélkül körbe lehet menni vonalain a
végtelenségig. Ezért ez az örökkévalóságot is jelölheti. Ha pedig két 8-as van egymás mellett,
és 88-nak olvassuk, akkor ez már valóban szép idő és hosszú életnek mondható emberi élet.
Bizonyára N. is meg volt vele elégedve és nem kívánt többet belőle. Az örökkévalóságnak a
jele lehet ez a két 8-as, melyre meghívott bennünket Istenünk. Mert a testünk ugyan
fáradékony és elkopik, mint minden más anyagi. A lelkünk azonban szellemi valóság. Csak
Isten pusztíthatná el. Ő azonban ezt nem teszi, hanem meghívott bennünket egyenesen szent
országába, boldogságába, örökké fenn maradó országába, ahol már nincs fájdalom, sem
aggódás, sem sóhaj, de végtelen élet, öröm és boldogság. Ahogy az Úr Jézus tanította:
„Mindaz, aki énbennem hisz, nem hal meg mindörökké, hanem átmegy a halálból az életbe”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!