1. Hazatért. „Itt születtem én ezen a tájon...” - írja a költő. N visszatért ide, ahonnan élete elindult, ahonnan ősei származtak, ahol bölcsőjét ringatták, s ahol kedves férjével élt 75 éves koráig. Visszatért ide, ahol templomba járt, s megtanulta Istent szeretni. Csak vendégként élt Pesten, hiszen az öreg fát már nehéz átültetni, mert nehezen szokja meg új környezetét. Kettős érzés járja át szívünket: fájdalom a búcsúzás miatt, s remény a hazatalálás okán. Fájdalom, hogy meg kell válni tőle gyermekeinek, unokáinak, rokonainak, akik szerették. Az édesanyától, aki először kulcsolta imára kezüket, s aki maga után vonzott gyermekit a jó úton. Mert az édesanyák szeretetet hordoznak szívükben, és ez rendkívüli ajándéka Istennek. Sőt, Isten életéből egy parányi szikra. S milyen édes ennek az íze a kisgyerek számára: az anyukák ölelése, becézgetése, az a sok-sok csók, amit gyermekikre raknak, tűzdelnek, mintha fénye csillaggal akarnák őket kitüntetni, ékesíteni. Szemük csillogása, ajkuk gyakori mosolya a biztos jel, a szeretet jele, amiben sosem lehet tévedni.