I 2015.4.24.
Ezekben a napokban már megkezdték az aratást, és a kombájnok felsorakoztak, hogy az életet
learassák és eljuttassák a magtárakba. Most aratta le a halál a mi Márta néninket is, mint érett
gyümölcsöt, hogy az Örök Gazdának, a Mennyei Atyának égi magtárába kerüljön nemes
termésként a lelke.
1. Ez a 85 év szép, nagy idő!
Ha figyelembe vesszük, hogy fiatalok is milyen nagy számban halnak meg, akkor pedig
egyenesen feltűnően szép hosszú élet ez. Legyünk érte hálásak Istennek! Ha megköszönjük a
mindennapi kenyeret, a friss levegőt, májusi esőt, köszönjük meg ezt az áldást is, hogy annyi
napot adott neki Isten. Annyi karácsonyt, annyi húsvétot, s benne annyi lehetőséget. Még
akkor is, ha bizonyára nem is volt könnyű ez a 85 év.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!