I 2015.4.24.
Temetés és temetés közt különbség van! Mert más és más élet után elhalt emberek fekszenek
a koporsóban. Egyik féle temetésre csak kíváncsiságból mennek el az emberek közül sokan, a
hozzátartozók pedig kényelmetlenül érzik magukat, mert tudják, hogy az elhunyt nem sok jót
tett életében. — A másik koporsó mellet viszont a legmélyebb fájdalom szaggatja az emberek
szívét, ha kicsi árvák kenyérkeresőjét temetik. — Van aztán olyan temetés is, amelyre részvét
mellett jól eső érzések között megy el az ismerős. Olyan temetés, amelyen nyitott szívvel ,
kitárt lélekkel énekelhetjük a temetési énekeket, tudva, hogy az lehunyt megérdemli azokat.
Olyan temetés, mint ez is, amikor a jelenlevők is úgy állhatnak meg, mint tanulók.
Mint tanulók, úgy állunk meg József t. koporsója mellett.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!