I 2015.4.24.
Óh, Május Királynője, Boldogságos Istenanya, Mária. Ismét eljött a szép május hónapja,
amelyben gyakran énekeljük: „Virágos május, óh Isten hozott, Szűz Mária magának
választott.” S mire elmúlt e hónap, N is eltávozott.
1. Életében is sokszor segítségére volt az Istenszülő szűz.
Nem hiába volt nagy tisztelője a mi N testvérünk. Ki tudja, hányszor mondta el életében az
Üdvözlény Máriát? S ilyenkor megjelenhetett szemei előtt az első köszöntés, amint Gábor
angyal köszöntötte Máriát ugyanezekkel a szavakkal.
Názáretben egy szép bazilikát építettek a kis názáreti ház helyére, úgy, hogy a színes ablakon
az örömhírvétel eseményét ábrázolták, s amint a nap lenyugvóban rávilágít erre a képre,
annak árnyéka bent a templomban egy oszlopra vetődik, s ekkor egy pap lép a templomba
minden nap és az Üdvözlény Máriával köszönti Máriát, úgy, mint egykor történt.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!