1. Most eltávozik Julianna. Elmegy az ősök útján. Amerre apáink, nagyapáink távoztak, s amerre kedves férje elment már élvekkel ezelőtt. Kedves, barátságos asszony volt, meleg tekintetű. Már a pillantásából észre lehet venni a vallásosságát az embereknek. Aki nem igazán vallásos, nem szeret a pappal találkozni, s hamar elkapja a tekintetét. Julianna szerette az Úr Jézust, szerette a templomot és mindazt, ami hozzá tartozik. Már hosszú ideje csak a sírnál találkozhattunk vele a novemberi kora délutáni napfényben. Elüldögélt a sírok mellett, kereste a kapcsolatot az elhunytakkal, majd borongósan nézett a messzibe, s nézte a lehulló faleveleket, mint aki készülget, s tudja, hogy nincs sok idő hátra. Ilyenkor átgondolta az életét. Azt az időt, amikor még fiatal volt, s küzdött gyermekeiért. Amikor egymás után kapta gyerekeit Istentől, s zajos volta ház a gyermekzsivajtól. A szép napokat, amikor már felnőttek a gyermekek, s vőlegénnyé, szép menyasszonyokká váltak. S hogy elröppent az idő: egymás után jöttek az unokák! Ő pedig megöregedett, s egyre keservesebbé vált számára az élet.