Amikor egy kedves testvérünket, egy munkában megöregedett hűséges családapát kísérünk a temetőbe, elnémulunk a fájdalomtól, és csendben imádkozunk. Mert lesújt bennünket a halál, és gondolataink egyre csak körülötte forognak. Különféle élethelyzetekben látjuk őt: megjelenik az ifjú ember, ahogy fiatal felesége megismerte, majd ahogy a gyermekei ismerték a dolgos családapát, végül pedig ahogy unokái ismerték őt, a nagyapát, Az ifjúból egyre öregedő, elnehezedő ember lesz, a szenvedés férfija, súlyos betegségek hordozója. Minden életkorhoz ezernyi emlék fűz benneteket. S most mindennek vége. Ez tesz benneteket elnémulttá: hallgataggá és elgondolkodóvá.