I 2015.4.22.
Az Üdvözítő Jézusnak nehéz volt a keresztje, és fel sem bírta volna vinni egyedül a
Golgotára. Az isteni gondviselés azonban segítséget küldött mellé Cirenei Simon
személyében. Simon épp a mezőről jött két fiacskájával. A gyerekek kicsik voltak, éhesek és
sírósak. Apjuknak mégis vinni kellett a keresztet, mert a katonák parancsnoka így
rendelkezett, s nem volt menekvés. Ez a vonakodás azonban csak ideiglenes volt. Csak
percekig tartott, hisz Simon hamar rájött, hogy kinek is segít, s máris egyre nagyobb örömmel
cipelte a nehéz keresztfát. De a jutalom sem maradt el: az Úristen megáldotta Simont még
gyermekiben is. Az egész család kereszténnyé lett, Jézus követője, sőt a hagyomány szerint
mindkét fiúból püspök lett. Istennel szemben tehát senki sem lehet nagylelkű, mert Ő megelőz
minket a nagylelkűségben: még gyermekeikben, utódaikban is megáldja a neki szolgálókat.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!