I 2015.4.22.
Együtt megy Isten színe elé tanyasi szomszédasszonyával. Vajon mit rejtett számára ez a 76
esztendő? Fiatalságát csak ti ismerhettétek, az idősebbek. Mi csak öreg éveinek lehetünk
tanúi. Bizonyára volt ő boldog is, jó mozgású, szorgalmas fiatalasszony.
1. Boldog volt, amikor család vette körül.
Gyermekeket hozott a világra, és örvendezett férje szeretetének, hogy együtt nevelhették őket.
De az élet úgy hozta, hogy sorra mentek el mellőle, akiket szeretett. Elhaltak kicsiny és nagy
gyermekei. Meghalt férje is, és itt hagyta őt. S végtére meghalt János fia is, aki már egyetlen
támasza volt életének. Az ő számára pedig már csak az maradt, hogy elsirassa övéit és érettük
engesztelő szentmise áldozatot végeztessen az évfordulókon.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!