I 2015.4.22.
A kedves öreg szomszédasszonya után elmegy N. is az újvilág felé. Összenőttek, mint két
testvér. Özvegységükben, gyengeségükben támogatták egymást. Ezért viselte meg annyira a
szomszédasszony halála, s most, mintha összebeszéltek volna, egymás után mentek el. Még
látogatóinak is emlegette, hogy eljött érte Anna néni, beszélt vele és megígérte, hogy elviszi
magával.
1. Közösségünk hűséges tagja volt. Első az imádkozásban, templomba
járásban.
Hűséges elsőpéntekes, s mennyire vágyott arra, hogy újra és újra szívébe jöjjön az Úr Jézus!
Hogy megvigasztalja, megerősítse őt. De vajon lesznek-e akik az eltávozó öregek helyére
fognak ülni a templomban? Lesznek-e, akik a kis öregek eltávozása után átveszik az
imádkozás, az Isten-dicséret szép, lélekemelő feladatát a közösségben? S fiataljaink oda
hajolnak-e az idő múltával, hogy rendszeres templomlátogatókká legyenek?
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!