Amikor az elmúlt év őszére elkészült a közeli városban az a hétvégi ház, amelynek az volt az elsődleges célja, hogy védelmet és családi, testvéri közelséget nyújtson N.-nek, aki az öregség és gyengeség korszakába jutott, akkor ő tréfásan megjegyezte: „A kastély elkészült, csak a hercegnőt várja.” 1. Nem sokáig élvezte ezt a „kastélyt”. Hiába volt meg ott minden kényelme, s hiába vette körül ott a család gondoskodó szeretete, most mindet otthagyott. Egyébként is mindenki tudja, hogy visszavágyott kis falujába, ide hozzánk, és úgy búcsúzott el ismerőseitől: tavasszal visszatérek, mint a gólyamadár, mely a jó idő eljöttével újra fészkére száll. Ő is visszavágyott oda, ahol gyermekeit nevelte, ahol özvegységének annyi esztendejét eltöltötte egyszerűségében, mégis nagy lelki erővel. Oda, ahová családját mindig hazavárta. S milyen boldog volt, amikor újra és újra vendégül láthatta őket! Mert vendéglátónak az Írás szerint is jobb lenni, mint vendégnek, amennyiben „jobb adni, mint kapni”. Mert itt ő még igazi anya lehetett: süthetett, főzhetett látogatóinak, s kell ennél nagyobb megelégedés. Visszavágyott oda, ahol neki minden fűszál visszaköszönt.