Mikor ez évben egy kisfiú született a családban, és a Miklós nevet kapta a keresztség szentségében apja és nagyapja után, akkor még nem tudtuk, hogy a nagyapa hamarosan elbúcsúzik, és nevét ráhagyja unokájára. Mintha azt üzenné: 1. Hordozd, fiam, a nevem, én már eleget viseltem! Már én belefáradtam. Elfáradt a test és a lélek, és pihenésre vágyik. Mennyi küzdelmen mentem át! Jártam ezzel az névvel az országot, sokat fáradtam, dolgoztam, hogy az érpataki falu végén, a szélső utcában a téli zimankóban is jó melegben nevelkedhessenek gyermekeim. Abban a kis házacskában, amit otthonnak nevezünk, ne szűkölködjenek semmiben, ami létezésükhöz feltétlenül szükséges.