Mire felderengett Jézus mennybemenetele ünnepének hajnala, mire elénekeltük: „Magasztald én lelkem, a mennyekbe testesül dicsőségben felemelkedett Urunkat,” akkorra a sokat szenvedett Gyula bácsi elpihent, s lelke Isten elé emelkedett. 1. A mennybemenetel ünnepe hozta meg számára a szabadulást. Nem hiába egyre bíztatta őt Ura:„Ne nyugtalankodjék szívetek! Atyám házban sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna nektek. ...Magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” Hányszor hallotta ezeket a szavakat a kínszenvedési evangéliumokban! Akkor még nem gondolta, hogy annyira várja majd ennek a beteljesülését. Nem gondolta, hogy olyan sokszor felsóhajt majd: Uram, hát meddig? Mikor veszel magadhoz már? Reszketeg tagjaimban meddig viseljem még a kínt és tehetetlenséget? Egykori erőm elvesztése nyomán most e gyengeséget! Nos, immár a várva várt hely reményeink szerint elkészült, s mennybemenetele ünnepén magával ragadta őt az Úr.