Szent kereszt felmagasztalásának ünnepkörében, amikor templomainkban a kereszt virágfüzérben fonva díszes helyen pihen, és meghajlunk előtte, meg is csókoljuk, akkor halt meg N testvérünk és ezáltal maga is keresztviselő emberré vált és bizonyos mértékben hasonlóvá lett Jézusához. Amikor halála napján benéztem hozzá és néhány szót váltottam vele, fájdalmasan feküdt ott, szomorú, riadt tekintettel. Izaiás próféta szavai jutottak eszembe, amit a Megváltóról jövendölt: „És néztük őt, és nem volt ékessége, külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés. Olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat. Igen, a mi bűneinkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” (53,2) Már hónapok óta feküdt a hátán N testvérünk, amely ezért felsebesedett. Fordulni sem tudott semerre, sem hozzányúlni nem lehetett. Csak feküdt hanyatt ez a nagy, hosszú ember, és olyan volt, mintha a saját keresztjén feküdne.