I 2015.4.22.
Lám, mára a te sorsod is beteljesült Anna testvérünk.
1. Betelt a keserű pohár, melyet te kiürítettél teljesen.
Gyermekeket szültél házasságod során, a halál pedig, mint a kóbor farkas, egyenként lopkodta
el mellőled őket. Így temetted el sorjában férjedet, fiaidat, lányodat. Sándor fiadat 31 évesen,
Jánost 46 évesen, Józsefet 32 évesen és az idén 45 évesen Anna lányodat is. Ez már több volt
a soknál! S ezt egy anyának már nem lehetett elviselni. A Bibliából olvassuk: „Ráchel siratja
fiait és nem akar megvigasztalódni, mert nincsenek.” A te könnyeid is kiapadhattak az utóbbi
húsz év alatt, hiszen a legmélyebb kút is kiürül, ha mindig húzzuk belőle a vizet. Így neked
sem voltak már könnyeid!
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!