1. „Sírnom kell és zokognom…” - énekeljük a temetési énekünkben. Sírás szorongatja torkunkat most, és összeszorítja szívünket. Megrendülve állunk meg e koporsó mellett, hiszen tisztességben megőszült, szorgalmas munkás apa fekszik e koporsóban. Hosszú betegeskedése nyomán már várható volt ez a perc, mégis úgy ért bennünket a hír, mint az áramütés: váratlanul és megbénítva bennünket. Igen! Bár ő egyre készült és készen is volt az útra, mert testi és lelki orvost is hívatott magához újra és újra, és a szentáldozásban a múlt héten is magához ölelte Jézusát, mégsem gondoltuk, hogy a búcsú perce ilyen hamar elérkezik.