I 2014.10.31.
George Washingtonról, az Egyesült Államok első elnökéről mondják, hogy gyermekkorában
egy kis játékbárdot kapott, amelynek jó kis éle volt. Nosza, szaladt a kertbe, és apja kedvenc
cseresznyefáján ki is próbálta. Olyan súlyos sebeket ejtett a fán, hogy az kiszáradt. Persze,
mindez nem maradhatott titokban. Mikor apja észlelte a bajt, maga elé citálta az egész ház
népét, de senki sem vállalta a kárt. Utoljára a kis Gyuri fiával beszélte meg a dolgot. Ő előbb
ámult, hogy ilyen hamar rátaláltak, majd könnycseppek jelentek meg a szemében, és
elsuttogta: “Én voltam!” Apja bánatában is örült fia őszinteségének, és elengedte a büntetését.
Sőt, hozzátette: “Az őszinteség többet ér, mint az egész cseresznyefa.”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!