Nyári vasárnap délután volt, még jól emlékszünk rá. Az Üdvözítő arca isteni fényben tündökölve ragyogott le a Tábor hegyéről, s magához vonzotta N testvérünket. S milyen ellentét: most egy szürke, erősen dolgos hétköznap van csupán, s a természet is mennyivel szegényesebb, vetkeznek a fák és fújdogál az őszi szél. Milyen ellentét van a két temetés között! Mintha minden ezt kiáltaná a fülünkbe:„Nézzétek! ilyen a jó édesanyák sorsa! Egyszerű, igénytelen, mint a szürke hétköznapok, s mint ezek a zúzmarás, falevéllel borított őszi napok. Egyszerű, de áldozatos és így sokat érő. Nagy igazság ez, mert tényleg így van: a jó édesanyák élete ilyen.