I 2015.4.21.
Hirtelen és fájdalmasan köszöntött rátok ez a gyász. Nem gondoltátok, hogy ilyen váratlanul
elköltözik N. Még jó két hete részt vett kis sógora esküvőjén. Odafelé menet egy-egy lócán
megpihent, mert gyűjtenie kellett az erőt, amikor azonban ott volt, szíve vidámságba öltözött.
1. Vidám természetű ember volt. Szerette a jó társaságot. Ott könnyen
feloldódott és jól érezte magát.
El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a vallásos embernek - a vallási törvények miatt -
szomorúnak, mosoly nélkülinek kell lennie, gátlásosnak és visszahúzódónak. Ez messze nem
így van. Ezért is a mondás: ha valamelyik szent szomorú volna, az nagyon szomorú szent
volna! Pontosabban nem is lenne igazán szent. Hiszen a szentek életvidámak, és éppen az a
választottságuk jele, hogy még a megpróbáltatásokat is hősiesen, derűs lélekkel viselik el.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!