A XVII. századbeli, híres Mazarin bíborosról, politikusról maradt fenn következő történet: Már nagyon öreg, gyenge volt, és érezte, hogy napjai letelőben vannak. Gyönyörű festménygyűjteménye volt, környezete tudta, hogy azt sajnálja legjobban itt hagyni. Újra és újra körülhordoztatta magát a festményekkel teli szobákban és közben így suttogott maga elé: „Ezeket mind itt kell hagynom. Ezt is és ezt is itt! Mennyit fáradoztam, amíg ezeket beszereztem, s most itt kell hagynom valamennyit!” – „Nézzen ide, barátom! – szólt ápolójához. – Ez itt Correggio festménye, ez pedig Tiziano Venusa! Ez Carraci műve, és mind itt kell hagynom! Isten veletek, képeim, akiket oly nagyon szerettem, és akik nekem olyan sokba kerültek!”