I 2014.10.31.
Krisztus Urunk üzenete így hangzik: „Nem, szolgálhattok két úrnak, Istennek és a
mammonnak!” – Ebből még arra is következtethetnénk, hogy Ő elveti a tulajdonjogot, hiszen
az istenszeretettel állítja szembe az anyagiakhoz való ragaszkodást. Ha azonban jobban
átgondoljuk szavait és tetteit, állíthatjuk, hogy elismeri a tulajdonhoz való jogot, a hetedik
parancs alapját, csupán isteni szempontból néz az anyagiakra.
Fontos ennek a dolognak a hangsúlyozása? – Igen, mert ha Isten szerint nincs jogunk a
megszerzett tulajdonhoz, akkor mindenki elveheti a másét, és hiábavaló a hetedik parancs.
Van-e tehát tulajdonjog (1.), s ha igen, mi annak a rendeltetése (2.)?
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!