„Fehér rózsa, Mária.”- így kezdte testvérünk minden imádságát, s ugyanezzel fejezte be napját. Igaz, ezt a nagyon régi népi imát nem hittudósok fogalmazták, s nem is a költők, szakavatott irodalmárok, hanem a nép ajkán fakadt. Így érthető az egyszerűsége. 1. Mégis megértjük azokat az idős embereket, akik naponta ezt imádkozzák. Főként most, amikor az elmúlt napokban színpompás hókristályok özöne zúdult ránk, és fátyolként borítja házainkat és a tájat. Most könnyű a fehér rózsa színét idéznünk. Most pedig éppen a fehér rózsának, Máriának a szeplőtelen fogantatása ünnepe lesz, amikoris templomainkban megemlékezünk arról, hogy Mária, Jézus anyja, Isteni Fiára való tekintettel létezésének első pillanatától fogva mentve volt az eredeti bűntől. Hiszen parakliszunk szerint ő az arany gyertyatartó, aki Krisztust, a mi világosságunkat hordozta. Arany gyertyatartó pedig szurtosan, piszkosan? - micsoda látvány lenne! A Mennyei Atya épp ezért tett kivételt, és épp ezt nem engedte meg. Így méltán száll felé a megszólítás: Fehér rózsa, Mária!