Koszorús költőnk irtózott a hosszú szenvedéstől, s hamari halált kívánt magának: Egy gondolat bánt engemet - ágyban párnák közt halni meg. Lassan hervadni el, mint a virág - amelyen titkos féreg foga rág. Elfogyni, mint a gyertyaszál, mely elhagyott üres szobában áll. Ne ily halált adj, Istenem. Ne ily halált adj énnekem. Legyek fa, amelyen villám fut keresztül, vagy melyet szélvész csavar ki tövestül. Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe eget-földet rázó mennydörgés dönt le. A mi Miklós bácsink lassan hervadt el, mint a virág, és ágyban, párnák közt halt meg. Izmai egyre inkább elernyedtek és csak a csont és bőr maradt rajta. Mindehhez sok idő kellett. Hosszú-hosszú hónapok, évek betegeskedése.