„Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt. Zöldellő réteken tanyázhatok. A nyugalom vizéhez terel engem és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyeken járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Kegyelmed és jóságod vezérel életemnek minden napján.” De mit tehet itt a pásztor, a juhok nagy pásztora? - kérdezed talán. Mit tehet, amikor úgy tűnik, hogy a halál mindent letarolt, összetört, s mikor úgy érezzük, hogy mindennek vége? Ebből a sötét, felhős égből vajon törhet elő valahonnan egy bíztató fénysugár?