I 2015.4.14.
1. „Ne bánkódjatok, mint mások, akiknek nincs reménységük!”
- így szól Szent Pál apostol a mai temetésen általunk (1Tessz 4,13-18). Éppen az a Pál
apostol, akinek a nevét is viselte a mi elhunyt testvérünk. Igen, az a kérése az apostolnak,
hogy a mi szomorúságunk másmilyen legyen. Nem mint egyebeké, kiknek nincs
reménységük!
Mert az érthető, hogy ti, hozzátartozók szomorúak vagytok most valamennyien.
Szomorúságotok jogos, szívből fakadó, hiszen érzitek és tudjátok, hogy sok minden másként
lesz eztán, mint eddig volt, amíg ő élt. A halál széttépett megannyi köteléket, emberi
kapcsolatot. S ez az otthon, ez a családi ház is egészen más hangulatú lesz ezután. Mert a
házigazdának a helye üres lesz, akármerre néztek majd.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!