I 2015.4.13.
Koporsójára az van írva: élt 49 évet. Ez mérhetetlen fájdalom a hozzátartozóknak. Úgy
imádkozzunk, mint amikor az Úr Jézus lenézett a keresztről:
1. „Atyám, bocsáss meg neki, mert nem tudja mit cselekedett!”
Mennyei Atyánk, bocsáss meg ennek a fiúnak, aki egyébként jó szándékú volt, sok kedvesség
volt benne, sok ragaszkodás a családjához. Bizonyára nem mérte fel cselekedetinek súlyát és
következményeit. Bocsáss meg neki, Mennyei Atyánk, mert a te Fiad érte is meghalt,
kínszenvedett, cipelte a nehéz keresztet, és érte is felsóhajtott: „Én Istenem, én Istenem, miért
hagytál el engem!”
Az Úr Jézus életének ebben a legnehezebb pillanatában úgy érezhette, hogy egy nagy, sötét
felhő takarja el előle az eget, a fényes felhőket, és egy cseppnyi kis sugár sem néz le rá. De
azután a következő pillanatban fordítani tudott lelke állapotán és azt mondta:„Atyám, a te
kezedbe ajánlom lelkemet”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!