Mire elérkezett a halottak napja, a mindenszentek ünnepe, mire a virágok tömkelege borította a sírokat és kigyulladtak a gyertyák a sírok körül és a temetőre néző ember az égő gyertyák ezreit látta világítani, mint a hit fényeit, és a sírok mellett csendben, némán megálló emberek sokasága jelent meg, hogy egy-egy fohászt küldjön szeretteiért, akkorára N testvérünk is megpihent. 1. Valami véget ért számára. Ami véget ért, az nemcsak a szenvedésnek ez az utolsó, végső időszaka, amikor balesete óta eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon, majd magához tért ugyan, és felismerte rokonait is, csak gondolatait nem tudta már kifejezni. Igaz, ez is véget ért. Ki tudja, mennyit érzett ezekből a fájdalmakból? Ki tudja, mennyit tudott felfogni helyzetéből? Ebben a súlyos betegségében már reménye sem volt, hogy felépüljön és visszatérjen az életbe úgy, hogy teljes értékű életet élhessen. Ezért a tőlünk való elköltözés neki már szabadulás volt, megváltás a fájdalmaktól.