I 2015.4.13.
1. Félidőben halt meg.
Legalábbis a 90 évesekhez képest. A nyugdíjkorhatár előtt is 15 évvel, a 65 évesekhez képest
kétharmados időt élve megy el. Ez azt jelenti, hogy mintegy 20 év mindenképpen elmaradt az
életéből, amit testi felépítettsége felől még élhetett volna, minthogy erő, szívós ember volt.
Mondhatnánk azt is, hogy ennyivel szegényebb lett. Ennyi évvel. De valójában nem tudjuk
felmérni helyesen helyzetünket, mert nem látunk túl a földi lét határain. Mert az igazi
gazdagság ott kezdődik, ahol az ember célba ér, vagyis eljut Isten végtelenül boldog örök
hazájába, a mennyországba. Az örökkévalósághoz képest viszont 10-20 esztendő semmiség.
Legyen ez vigasztalásotokra!
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!